Magunkról

Családunk címeres levele szerinti névírás „Frivaldszky”, de a család egyes ágainál ettől eltérő írásmódok is meghonosodtak. Családunk ősi fészke a felvidéki egykori Trencsén-vármegyében található Frivald (ma Rajecká Lesná) község, amelynek 1413-tól 1805-ig a soltész családja volt. A családi birtok az évszázadok során azonban szétaprózódott, a család elszegényedett és tagjai elvándoroltak. Családunk egyes tagjai más nemesi családokba beházasodtak, így középnemesi birtokosok lettek, mások nemesi nagybirtokon tiszttartókként, megyei, városi tisztviselőkként, papokként érvényesültek. Sokan iparos mesterséget tanultak és így telepedtek le városokban, főleg az Alföldön. A család hatszáz éves története alatt jól meg lehet figyelni rajta a bekövetkezett társadalmi és földrajzi mozgásokat. Tagjai meg találhatók Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában, Romániában, Ausztriában, Németországban, ezen kívül Oroszországban, Belgiumban, az USA-ban, de Brazíliában is. Családunk nem politikai vagy katonai tevékenysége, hanem tudós tagjai miatt nevezetes. A hat legnevesebb Frivaldszky mind tudós. Velük együtt összesen 38 Frivaldszky minősül Szinnyei József meghatározása szerint “író”-nak. A Frivaldszky család az, amelynek a tudomásunk szerint a legjobban feltárt a története. A jelenleg ismert Frivaldszky névviselők száma 3152, mindjük genealógiai kapcsolata tisztázott. Az említett számba a házastársak nem számítanak bele.

Our History

According to the family’s letter patent of nobility, the spelling of the name is „Frivaldszky”, but in some lineages of the family different ways of spelling also came to stay. The ancient nestle of the Frivaldszkys can be found in the former Trencsén county on the area of the historic Hungary. It is a village called Frivald (nowadays its name is Rajecká Lesná), where the family used to be the hereditary village mayor family from 1413 to 1805. The founder of the family in Frivald was Mihály, a nobleman of Romanian origin coming from Szilvás of Hunyad county, who served on the side of Stibor, a baron of Sigismund of Luxemburg, king of Hungary and Holy Roman emperor. He received the village in 1413 as an estate for his loyal services to the baron. One member of the family, János Frivaldszky, who was the provisor (economic manager) of the Lietava castle that belonged to palatine György Thurzó, through the instrumentality of his lord was raised to nobility and received a letter patent granting armorial bearings next to his estate in 1583 by King Rudolph II. However, the family estate was broken up into small pieces through the centuries, the family sank into poverty and its members scattered. Some members of the family got married into other noble families becoming landed gentry this way, others made their way as stewards for landowners, office holders on town or county level or became priests. Many learned trade and settled in towns, especially on the Great Plain. Throughout the six hundred years of the family history its social and geographical changes can be examined well. The members of the familyare found in Hungary, the Czech Republic and Slovakia, Romania, Austria, Germany and also in Russia, Belgium, the USA and Brazil. The family is not famous for its political or military activity but forits scientific members. The six best-known Frivaldszkys are all scientists. Among them János Fridvaldszky (1730-1781) Jesuit historian, mineralogist, inventor; Imre Frivaldszky (1799-1870) botanist, zoologist, Balkan-researcher; and János Frivaldszky (1822-1895) entomologist have international reputation. Altogether 38 Frivaldszkys can be called “writers” according to József Szinnyei’s concept. It is the Frivaldszky family – as far as we know – that has the most explored history among the families of the historic Hungary. Presently 3152 people have the name Frivaldszky, each having a cleared genealogical relation. The above mentioned number does not include spouses.

Dejiny rodu

Podľa rodovej erbovej listiny sa meno píše „Frivaldszky”, ale vniektorých rodových líniách sa udomácnili aj iné spôsoby písania. Kolíska rodu Frivaldszkovcov sa nachádza v obci Frivald (dnes Rajecká Lesná) na území bývalej Trenčianskej župy, kde v rokoch 1413 až 1805 bola šoltýskou rodinou. Zakladateľom rodu vo Frivalde bol Michael (Mihály), šľachtic rumunského pôvodu pochádzajúci z obce Szilvás v župe Hunyad, ktorý slúžil Stiborovi, barónovi Žigmunda Luxemburského, uhorského kráľa a cisára Svätej rímskej ríše nemeckého národa a za dlhoročnúvernú službu dostal od baróna v roku 1413 do daru túto dedinu.János Frivaldszky, jeden z členov rodu, provisor (dvorský) lietavského hradu patriaceho palatínovi Jurajovi Thurzovi, bol vroku 1583 na palatínov príhovor povýšený kráľom Rudolfom II došľachtického stavu a k statku mu bol pridelený aj šľachtický erb. V priebehu stáročí došlo k rozdrobeniu rodinného majetku, rod schudobnel a jeho jednotliví členovia sa postupne sťahovali preč. Niektorí sa priženili či vydali do šľachtických rodín a stali sa zemanmi, iní sa stali správcami veľkostatkov, mestskými či župnými úradníkmi alebo sa stali kňazmi. Mnohí sa vyučili remeslám a usadili sa v mestách najmä Dolného Uhorska. Na šesťstoročnej histórii je možné sledovať aj sociálne a geografické zmeny rodu. Jeho členov je možné nájsť v Maďarsku, Česku a na Slovensku, v Rumunsku, Rakúsku, Nemecku, okrem toho v Rusku, Belgicku, Spojených štátoch a aj v Brazílii. Rod je významný nie pre svoju politickú či vojenskú činnosť, ale vďaka svojim členom, ktorí sa venovali vede. Všetkých šesť najznámejších osobností rodu sú vedci. Medzi nimi je aj medzinárodne známy János Fridvaldszky (1730-1781) jezuita, historik, mineralóg, vynálezca; Imre (Imrich) Frivaldszky (1799-1870) botanik, zoológ, bádateľ Balkánu; ako aj János (Ján) Frivaldszky (1822-1895) entomológ. Podľa Szinnyeiho kritérií až 38 členov rodu je možné nazvať  “spisovateľmi.” Pokiaľ vieme, spomedzi rodov historického Uhorska má najdôkladnejšie preskúmanú históriu práve rod Frivaldszkovcov. V súčasnosti jeznámych 3152 nositeľov tohto mena, z ktorých každý jeden má zdokumentovaný genealogický vzťah. V tomto počte nie sú zahrnuté manželky.

Genealógiai táblák

A Frivaldszky családfán feltüntetettek csak egy részét képezik a jelenleg ismert személyeknek, mert a kisgyerek korban elhaltak valamint a csak anyakönyvekből ismert női leszármazottak nagy része nem szerepel benne. A vezetéknév eltérő írásváltozataitól eltekintünk. A keresztneveket kb. 1920-ig magyar változatuk szerint írjuk. A keresztnév után szerepel a születési és halálozási évük, végül a személyi kód.  Jelzések a becsült évszámok után: g: +/- 10 év; kk: +/- 7 év; k:+/- 5 év; ?: +/- 1 év; +: halálozási anyakönyvi adat; x:házassági anyakönyvi adat; u: után; e: előtt